alakillesztés

Kapcsolódó fogalmak: 
gépi látás
Rövid szöveges bemutatás: 
Az alakillesztés a számítógépes érzékelés egyik velejáróra. Tulajdonképpen a probléma arra irányul, hogy lehet biztosan állítani, hogy két különböző képen ugyan az a tárgy látható. Az alapötlet az, hogy vegyünk ki egy-egy ponthalmazt mind a két képről, és határozzuk meg az egyik kép minden egyes pontjára, hogy a másik kép mely pontja felel meg neki. Majd ebből számítsuk ki a képeket összekötő transzformációt. Ez a transzformáció nem lesz más mint a képek között egy távolságmérték. A gépek nagyjából 0.6% körüli hibaarányt érnek el ezen algoritmus segítségével, míg az embereknél a hiaarány körülbelül 2.5%.